Babatakaró

Pár hete megszületett bátyám második kislánya. Nem okozott fejtörést, hogy mit is adjak, rögtön jött az ötlet, hogy takarót fogok varrni. Szinte ugrásra készen vártam ezt a lehetőséget, hogy valamit varrhassak foltokból. De nem tudtam mekkora fába vágom a fejszém. Régi álmom, hogy az ágyunkra egy hatalmas patchwork takarót varrjak, de ez most eléggé távolinak tűnik, mert már tudom, hogy egy bébi méretű is mekkora szívás, főleg így elsőre.

Varrni, főleg foltvarrni tudók innentől csak szülői felügyelettel olvassanak tovább, vagy egy marék seduxennel, mert amit összebénáztam, az nem az ő idegeiknek való.

Kitaláltam mekkora legyen, meg nagyjából milyen, és betámadtam a méteráru boltot. Két idős néni vezeti, nagyon kedvesek, DE.
És itt jön az egyik "de" ami nem annyira a takaróhoz kapcsolódik, hanem egy cipzárhoz, mert az is kellett:
Mondom a néninek, hogy 20 centis sötétkék kellene.
Mire visszakérdez: - Pamut?
Én: Hogymiii? ŐŐŐ műanyag.
Néni: ja igen, azt akartam kérdezni.
Előveszi a kosarat, majd rám néz: -Mit is mondott? Barna?
Majdnem.... kék.
A másik "de" már csak otthon derült ki. A másik néni, aki adta a bélést, nem tudott egyenesen vágni, és persze nem a több irányba sikerült görbítenie az anyagot. Ebből is látszik, hogy amatőr vagyok, legközelebb nem pont annyit kérek, amennyi kell. Kis tépelődés után arra jutottam, hogy majd összetoldom.

Ez után kiszabtam a négyzeteket, összevarrtam és borzasztó büszke voltam magamra, hogy milyen könnyen ment, alig csúsztam el néhol, nem is lesz ez olyan rossz. Na, ezután kezdődött a kálvária: összerakni a 3 réteget. Állandóan szétcsúsztak bármit csináltam. Összevarrtam, felbontottam, összevarrtam, a fülemen sípolt ki a gőz az idegtől, felbontottam. Párom kérdi mi baj. Hogy mi? Az, hogy egy táskát röhögve megvarrok, de egy lapos négyzet alakú izé kifog rajtam, az! Mire ő: akkor varrj neki táskát. :-D

Miután kiröhögtem magam, vettem egy nagy levegőt és újra nekifutottam. Hatalmas asztalom van a labornak becézett szobában, de kevésnek bizonyult, sehogy sem fértem meg rajta. Végül fogtam a takarót, a négy sarkát összecsíptettem csipesszel, majd leraktam a földre, ráültem, és úgy férceltem össze. Munkámat ezúttal mérsékelt siker koronázta, mivel itt-ott így is gyűrött lett, de ezen már nem tudtam segíteni.
A hab az volt a tortán, hogy kiszabtam méretre a szegélyt, megnéztem, hogy igen, hosszabb, mint a takaró oldala, félig felvarrtam majd észleltem, hogy nem is ér végig. (a manók lopták el a hiányzó 3 centit, ez biztos) Ezen már nem húztam fel magam, tudtam, hogy "szenvedésem" lassan véget ér.

Nem lett tökéletes a takaró, de Nórika nem reklamált. :)