2013. szeptember 27., péntek

Ismerkedés velem díj


Anitától kaptam: Liebster blog award, amit én így fordítanék magyarra: a leglustább blogger. Ugyanis szökőévben egyszer sikerül ide írnom, tervek ide vagy oda.
A szabályokat kihagyva rögtön a kérdésekre ugrok, úgyis ez az érdekes része:


1. Mennyire segített a blogod írása túlélni a mindennapokat?

Túlélésben nem igazán, nincs napló vagy lelkizős jellege, de ettől függetlenül a karrieremet köszönhetem a blognak. Ha nem kezdem el írni, ma nem gyurmázással foglalkoznék.
 


2. Milyen hobbikat űzöl e mellett? (Mondjuk valami olyan, ami segít kikapcsolni, ha már a kreatívkodással is tele a batyud.)

Filmezés, tánc


3. Kit tartasz a legnagyobb példaképednek blogos körökben?/ Ki adta meg a kezdő löketet ahhoz, amit most csinálsz?

Kezdő löketet barátnőm adta meg, aki egyrészt bátorított, hogy írjak blogot, aztán meg töménytelen gyurmás rendeléssel látott el, hogy legyen miről írni. Őt itt olvashatjátok: http://www.mandykertje.hu/
Példaképeim inkább gyurmások vannak mint kifejezetten bloggerek, főleg külföldiek, bámulatos mit ki lehet hozni gyurmából.
 


4. Hol képzeled el magad 5-10 év múlva? Felhagysz valaha a blogolással?

Nem hinném, hogy felhagyok vele, bár úgy érzem a közösségi oldalak kicsit megölik a blogszférát. De reménykedem benne, hogy a hosszabb irományoknak is van létjogosultságuk.
 


5. Hogy viseli a családod/kedvesed az állandó gyöngy/gyurma/egyéb hegyeket, amik megjelennek otthon?

Jól, amíg nem ragad a talpára gyurma és nem áll bele egy szerelőpálca..
 


6. Kedvenc ügyködős eszközöd? ( Speciális fogó, ecset, stb...)

A "szent" tésztagép!
 


 7. Mit gondolsz a magyar hobby boltok kínálatáról?

Mindent be lehet szerezni, bár Budapesten sokszor az összeset végigjárom egy nap alatt mire minden megvan. Az igényekre a legtöbb magasról tojnak, ha keresik az adott árut, akkor is "nem tudjuk mikor lesz, nem tudjuk milyen árut kapunk", bár ez nem kínálat, ez mentalitás. És persze nagyon drágák a beszerzési árakhoz képest.
 


8. Egy technika amit szívesen kipróbálnál, de még nem sikerült belevágni? 

Egyszer mindent kipróbálok! :)

 9. Legjobb élményed, ami ez egyik alkotásodhoz kapcsolódik?

Nincs olyan, hogy legjobb vagy épp nem ugrik be. Rengeteg gratulációt és köszönőlevelet kapok, most elkezdtem gyűjteni őket egy dokumentumba, ilyen szeretetcsomag jelleggel.


 10. Van-e már valaki (gyerek/rokon/barát), akinek átadtál már egy kicsit a tudásodból? 

Mindig próbálok valami kreatívat csinálni a gyerekekkel. A szituációs játékokhoz nagyon nincs türelmem, úgy érzem ez egy olyan terület, ahol tényleg együtt lehet jól érezni magunkat velük.

2013. augusztus 9., péntek

Akció

Pénteki akció!
Csak a mai napon azoknak akik a leggyorsabban csapnak le az ékszerekre. Válassz több fülbevalót, fizess egyre kevesebbet. Az akció csak a képen látható kész ékszerekre vonatkozik! Postaköltség ajánlott levélben egységesen 500Ft.
1db 1400Ft
2db 2600Ft
3db 3600Ft
4db felett 1100Ft/db
Stipi-stopizni e-mailben lehet itt:
murphyslaboratory@gmail.com

2013. augusztus 7., szerda

Gru

Mindenki újra Gru lázban ég most, hogy kijött a film második része. Egyelőre nem láttam, de én mindenképp meg fogom nézni. Addig is egy kis néznivaló nektek:

Agnes és az eccarvúja

Minionok

2013. május 12., vasárnap

Vásár

Élményekkel, tapasztalatokkal és új ismerősökkel gazdagon tértem haza első vásáromról, ami mindjárt három napos volt. Bemelegítésnek kiváló, nem voltak nagyon sokan, mégis sok-sok bókot kaptam a munkáimat illetően, ami persze írásban is mindig jól esik, de a mosolygós arcokat látva még jobban. :)
Nem voltam sosem egy készlethalmozó típus, így szinte a nulláról indultam egy héttel ez előtt, amikor kiderült, hogy mehetek. Rengeteget gyúrtam, az utolsó este meg csak kampóztam, ragasztottam, szereltem, lakkoztam vég nélkül. Így az első reggel meglehetősen álmosan érkeztem, de ez a további napokon sem javult sokat. Így a harmadik este után csak bedőltem az ágyba, és ritka jól aludtam. :)
Végre megvan az induló készlet további vásárokra, de még sok-sok ékszert szeretnék csinálni, hogy legyen miből szemezgetni az arra járóknak. 


2013. április 27., szombat

Horgolás


Mindig is tudtam valamennyire kötni-horgolni,  de soha nem jutottam tovább az egy sima-egy fordítottnál. Mostanában viszont eléggé rákaptam a horgolásra. Először csak körlapot horgoltam, aztán jöttek az egyre nehezebb minták sorban. Többnyire videók alapján tanultam, szerintem ez a legjobb módja, hiszen jól látni, hogy mit csinál, többnyire eléggé lassan és érthetően magyaráznak, és ha lemaradok mindig vissza lehet pörgetni.
Leírás alapján már egész jól tudtam követni a mintát, de még mindig volt egy problémám: rajzos mintát képtelen voltam értelmezni. Végül ehhez is kaptam segítséget egy kedves olvasómtól, amit ez úton is köszönök. Ezen az oldalon több videót is találhattok magyarul, én a mintaolvasást tanultam innen.
Innen már csak egy lépés volt a horgolt fülbevaló, ami valójában egy rövid séta volt a rövidáru boltba, ahol beszereztem egy vékony horgolótűt ami alkalmas ilyen apró dolgok készítéséhez.  
A képen látható minták viszonylag vastagabb horgolófonalból készültek, hogy pontosan milyen azt nem tudom, mivel turkálós alapanyag, éljen az újrahasznosítás. :)


2013. április 25., csütörtök

Megnyitó


Akik kezdetektől figyelemmel kísérik blogomat, tudják, honnan indultam. Először ötletelős blogot kezdtem, aztán elkapott a gyurmázás és hatalmas hévvel vetettem bele magam az újabb és újabb projektekbe. Emiatt a hagyományos barkács projekteket kicsit el is hanyagoltam, mert szabadidőmet gyurmázással töltöttem. Ez a helyzet most megváltozik, ugyanis a munkaidőmet fogom gyurmázással tölteni, és a szabadidő újra a saját projekteké lesz. Bár ez sem tökéletesen igaz, rengeteg ötletem van nem gyurmás szépségekre is. Az ok pedig egyszerű: ezen kattog az agyam éjjel-nappal, egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy ez több mint hobbi, és a visszajelzések is azt mutatják, van igény arra amit csinálok.

Mandy (tiszteletbeli kreatív menedzser-asszisztensem) keze akárcsak az elindulásban, a mostani döntésben is szerepet játszott, épp vele beszélgettem, amikor felgyulladt a lámpa a fejemben, hogy igen, nekem ezt KELL csinálnom. Persze így könnyűnek hangzik a dolog, de valójában rengeteg álmatlan éjszaka van mögöttem.

Az elmúlt időszak csendje ezzel is magyarázható, felkészültem arra amire nem lehet: hivatalosan is boltot nyitok. Konkrétan üzlethelyiség nem lesz, de aki rendel tőlem, eljöhet hozzám. :)Szeretném, ha fülbevalóim nem csak interneten keresztül lennének elérhetőek, így mostantól boltok megkeresését is várom (na és persze én is keresni fogom a lehetőségeket) a sikeres együttműködés reményében.

Így most egy virtuális megnyitó részesei lehettek, koccintsatok velem (tea-kávé /csatos bambi /krigli sör, kinek mi akad a keze ügyében) ennek örömére. :)

Persze mint minden induló vállalkozásnál, rengeteg dolog van ami a jövőben fog kialakulni, saját holnap, rengeteg tájékoztató információ nektek, de valahol el kell kezdeni. Ebben kérném is a segítségeteket, hova és hol helyezzem el az infókat? Hol veszitek észre leginkább az ilyen jellegű dolgokat?

A blog és a név megmarad, sokan mondták, hogy így ismernek és szerethető is, így ezen nem változtatok. Viszont a facebook-on elindítok egy testvér oldalt Murphy's Style néven, ugyanis szükségét érzem, hogy a komolyabb, felnőttesebb dolgok külön figyelmet kapjanak, sajnos a cica had között eléggé elvesznek. Persze mindkettőt én csinálom, és akit érdekel, feliratkozhat mindegyikre, átfedés ritkán lesz a kettő között. A labor oldal megmarad az egyedi ötleteknek, bátran kérjetek olyat is, ami még nem készült, szívesen állok elébe. A Style oldal inkább szemezgető jelleggel fog működni, lehet válogatni majd a szépségek között, de persze itt is jöhetnek saját ötletek, ha más színben jobban tetszik, vagy két ékszert kombinálnátok egybe, hogy valami igazán izgalmas és egyedi születhessen.

Ide kattintva éritek el a régi, és az új oldalt, remélem sokan lesznek akiket mindkettő érdekel.

2013. április 20., szombat

Kert

2013. március 7., csütörtök

Cicás összefoglaló


Az utóbbi időben sokféle cicát készítettem, íme egy összefoglaló belőlük.

Fekete foltos

Fekete

Fehérek és foltosak

Cirmos

Cirmos szett  

Vattacukor cicák
Vörös kabátos cica

Oroszlán, avagy nagy cica





2013. február 19., kedd

Törpilla jelmez


Vége a farsangi időszaknak, de jövőre még jól jöhet, ha esetleg valaki Törpilla jelmezre vágyik. Tulajdonképpen nagyon egyszerű, alap varrótudás szükségeltetik hozzá.

Amire szükség lesz:
- 1 pár fehér cipő
- 2 db kék színű vékony harisnya
- Fehér anyag vagy lepedő (mi utóbbiból varrtunk az újrahasznosítás jegyében)
- Vatta / vatelin

Szoknya varrása:
Ez gyakorlatilag az angolok által "pillowcase dress"-nek hívott ruha, vagyis párnahuzat szoknya. Azért így hívják, mert nagyon egyszerűen elkészíthető egy párnahuzatból is minimális varrással, általában pici gyerekeknek, akikre még elég ennyi anyag.
Mi körbefogtuk a leányzót annyi anyaggal, amiben kényelmesen elfér, a hosszát pedig térd felett levágtuk. A hónalj résznél kell még ívesen kikeríteni és kész is a szabás. Elrontani csak azzal lehet ha túl szűk, ha bő, úgyis összehúzza majd a szalag.
Az alját és a hónaljrészt beszegjük, majd oldalt is összevarrjuk a ruhát. Ez után a tetején elöl és hátul úgy hajtjuk vissza az anyagot, hogy egy szalag kényelmesen átbújjon rajta. Szalagot vehetünk is, de saját anyagából is varrhatunk. Átbújtatjuk a szalagot, egyik vállán masnit kötünk, és kész is van.
Hogy igazán Törpillás legyen, az aljára fodrot is varrhatunk.
Itt találtok rajzokat, amik segíthetnek az elkészítésben, én nem csináltam fázisfotókat: 

Sapkához én egy mikulás sapit rajzoltam körbe, és ezt vágtam ki 4-szer, de szabad kézzel is könnyű ilyet rajzolni, nem kell csúcsosnak lennie, inkább kerekítsük le a végét. A sapka összevarrása után a két réteg közé egy kevés vattát tömtünk a csúcsba, hogy szépen megálljon, majd egy öltéssel előre fogtuk.

Ez után már csak az egyik harisnyából kell felsőt gyártani: levágjuk a lábfej részét, az ülepnél pedig kivágjuk a varrásokat, így a leendő Törpilla bele tud bújni, mint egy pólóba

Ezzel a jelmezzel 3. helyezést ért el keresztlányom, amire persze nagyon büszkék vagyunk. :)


2013. február 2., szombat

Szerencsés csillagzat alatt


Az elmúlt évben már harmadszor vettem részt Belinda karácsonyi ajándékozós, kulcslyukban kukucskálós játékán. A blogger világ számomra egyik legjobb része ez, hogy ismeretleneket hoz össze, akik csak úgy megajándékozzák egymást Karácsonyra. Már november elején figyeltem, mikor lesz kihirdetve a játék, és bár nagy örömmel készítettem minden alkalommal az ajándékokat, én sem voltam csalódott egyszer sem, hiszen ugyanilyen jó szándékkal készített ajándékokat kaptam cserébe én is.
Idén viszont a szerencse is rám mosolygott, ugyanis a kulcslyuk játékban is én lettem a nyertes, pedig nem én voltam a legszorgalmasabb tippelő.
Ezekkel az ajándékokkal örvendeztetett meg Belinda, ugye milyen csodaszépek?


A képre kattintva megnézhetitek a karácsonyi játék összefoglalóját is.
Egyébként a jobb felső pöttyös karkötő nem az enyém lesz, mert nekem már van ilyen, ugyanis csereberés üzletelésre is sor került még karácsony előtt, de mégis ezt választottam újra, hogy Mandy-nek is legyen. :)
Én egy panda és egy tacskó kulcstartót készítettem Belinda kérésére:




2013. január 17., csütörtök

2013



Januárban még belefér az újévi fogadalmak rögzítése ugye? Az enyémek közül sok a "labor"-ra vonatkozik, ezért leírom őket ide is. Bár nem is annyira fogadalmak, hanem ötletek, hogy mit is szeretnék csinálni a jövőben.
Az első, amit főleg magamnak ígértem meg, hogy minden héten csinálok valamit ami nem gyurma. Ez több szempontból is hasznos:
  • fogynak a felhalmozott alapanyagok
  • régóta megvalósításra váró ötletekre kerülhet sor
  • heti egyszer kénytelen leszek elpakolni a gyurmát és rendet tenni
  • csinálok dolgokat magunknak is, szépülhet, otthonosabbá válhat a lakás
A megvalósítandó ötleteket újabban a pinteresten gyűjtögetem magamnak. Eléggé addiktív oldal, ugyanakkor nagyon hasznos. Akit érdekel, hogy engem mi érdekel, az megnézheti ide kattintva az én pinjeimet.

Szeretnék indítani egy gyurmás cikksorozatot, aminek célja, hogy rendszerezzem és megosszam az eddigi tapasztalataimat, illetve válaszoljak az esetleges felmerülő kérdésekre. Mostanában kevesebb ilyen levelet kaptam, de úgy érzem hasznosak az ilyen összefoglalók, nekem is időt spórolnak, illetve akit érdekel a téma, az is könnyebben elmerülhet benne. Korábban már írtam néhány dolgot a témáról, de a lista korántsem teljes. Ezeket a leírásokat itt találjátok.

Ami még a gyurmához kapcsolódik, hogy rengeteg dolgot csak a facebook-ra teszek ki, mert egy-egy képet könnyebb ott megmutatni, de a karácsonyihoz hasonló összefoglalókat mondjuk havi, ha nagyon termékeny vagyok, akkor kétheti rendszerességgel hoznék ide is.

Egyelőre műhelyemben hadiállapotok uralkodnak, de amint újra birtokba vehetem, szeretném átrendezni, néhány dolgot még kényelmesebbé tenni. Erről is szeretnék majd írni, illetve fotókat közölni.

Ti miről olvasnátok szívesen idén?


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...